2015. májusában súlyos autóbalesetet szenvedtünk a vőlegényemmel. Egy kb. 15 méter mély szakadékba zuhantunk, amelynek az alján betonárok húzódott. Komoly sérüléseink lettek. Ő már korábban leírta a történetét, így most csak az én sérüléseimet sorolnám fel: eltört az egyes nyaki csigolyám, több elrepedt; mindkét oldalt bevérzett a tüdőm, agyi ödémám lett, jobb oldalt a fejemet három, a fülemet öt öltéssel varrták össze. Testszerte zúzódások, felületi sérülések. Megsérült a gerincvelőm, amelynek következtében egy idegköteg a jobb lábamban folyamatos problémát okoz. Az agyi ödéma miatt kettős látásom lett.

Két hetet töltöttem a kórházban, utána kerestük fel Ferit. Első találkozásunkkor amikor megkérdezte, hogy mit szeretnék, azt válaszoltam, hogy „jövő márciusban letenni a nagymotor jogsit…” Magasra tettem a lécet magamnak is és Ferinek is. A legnehezebb feladat az volt, hogy gyakorlatilag újra kellett tanulnom járni. Stabilitás problémáim voltak, nem tudtam hajlítani a lábam. Feri a kineziológiai tape-pel rengeteget segített. A harmadik alkalom már tudtam kicsi segítséggel járni, rá egy hónapra teljesen egyedül mentem vizsgázni az egyetemre. A másik fő problémát az okozta, hogy a nyaki területeken nem tudtunk dolgozni, hiszen 8 hétig fix nyakmerevítőt kellett viselnem. A két hónap alatt a nyakizmaim elgyengültek, mert tartó szerepüket átvette a nyakgallér. Rengeteget szenvedtem, amikor lekerült rólam. Feri nagyon sokat javított rajta, mind a lágylézer alkalmazásával, mind a tape-pel. Megtanított olyan gyakorlatokat, amelyeket otthon is lehet végezni az SMR hengerrel, aminek segítségével szintén nagyon látványosan javultam.

Fél évvel a baleset után visszatérni látszik az életünk a régi kerékvágásba. Újra dolgozni járunk, folytatom az egyetemi tanulmányaimat. Feri még mindig sokat segít mindkettőnknek. Nagyon hálásak vagyunk neki, és mindenkinek csak ajánlani tudom, aki segítségre szorul.

Lajtos Lívia

Páciens