2010 óta futok, teljesen amatőr szinten. Saját magamat felkészítettem egyszer egy félmaratonra, aztán lefutottam a következő évben ugyan ezt a távot, akkor már mégjobb eredménnyel.
Nyilván az embert vonzzák az egyre izgalmasabb futások, versenyek, és így jött az ötlet, hogy egyszer egy hazai rendezésű terepakadályfutó versenyre elmenjek. Ezután a terepverseny után aztán egyéniben is megpróbáltam magam ugyanezen a hazai rendezésű Fighters Run nevezetű terepakadály futáson, ahol találkoztam egy akkori már Spartan Race-en versenyző versenyzőtársammal, és kipróbáltam 2014 októberében ezt a versenyt is, ami egyébként Amerikából származik, és a leghíresebb az egész világon.
2015-ben teljesen beszippantott ez az egész, és onnantól kezdve nem volt megállás.
2016 végére eljutottam oda, hogy én lettem a legeredményesebb női Spartan Race versenyző itthon, Magyarországon.

Amikor legelőször eljöttem, bár nagyon kíváncsi voltam, nem tudtam, hogy mire számítsak, de Ferinek a komplex szakmai tudása, és hogy bármikor rábízhatom magam – például a korábbi sérülésem kapcsán is –  mindez alapján úgy gondoltam, hogy nem lehet bajom, így elkezdtük a közös munkát.
Azóta egyébként mást nem is edzek, és nagyon meglepő eredmények jöttek. Ami számomra hihetetlen volt, és tényleg specifikusan olyan dolgokat tudunk fejleszteni, amit máshol azt gondolom, hogy nem feltétlenül kaptam meg eddig. Rövid idő alatt nagy változást tapasztaltam.
Nem úgy kell elképzelni, mint egy klasszikust edzést, egy cross traininget, nem kell úgymond megszakadni az edzésekben, hanem egyszerűen egy kellemes időtöltésnek fogom fel, és úgy is élem meg ezeket a dolgokat. Nincs nagy terhelés, az ízületeket ezzel óvjuk, és az eredmény mégis látható, és gyorsan jön.

Ferivel szerintem éppen jókor találkoztam, valamikor nyár elején kezdtük el a közös munkát. Akkor éppen nagyon mély ponton voltam az egész versenyzést illetően. Tudtam, hogy szükségem van egy másfajta edzésre, egy kicsit úgy éreztem, hogy mentálisan is szükségem van egy olyan emberre, akire hallgathatok, vagy akivel azt érezhetem, hogy nyugalmat ragaszt rám. Emellett pedig a profizmusával fejlesztjük az én hiányosságaimat, ami konkrétan a függeszkedős akadályoknál jött elő  – a monkey barnál, a multirignél – ezeket tudnám gyakorlatilag felsorolni, ezekről gyakran leestem.

A közös munka után eltelt pár hét után már éreztem, hogy sokkal magabiztosabb vagyok ezeken az akadályokon. Nem feltétlenül teljesítettem július elején a Trójmiasto versenyen ezt az akadályt, de annak ellenére, hogy esős idő volt, csúszott az akadály, sokkal jobban éreztem magam, azt, hogy magabiztosabb vagyok. Aztán egyre inkább éreztem ezt, versenyről-versenyre. Nyáron kéthetente jöttek a versenyek, így muszáj volt odafigyelnem, ezekre erősítenem, és ezt továbbfejlesztenünk Ferivel.
A szorgalmas munkának meg is lett az eredménye, hiszen egy olyan akadályt – elneveztük BKV akadálynak, úgy kell elképzelni, mint a BKV kapaszkodókat gyakorlatilag – sikerült magabiztosan abszolválnom az eddigi leghosszabb versenyemen, – az Ultrabeasten – hogy ez magam számára is meglepő volt. Beérve az egyik depózásom alkalmával elsírtam magam örömömben. Tehát ilyen hatásai voltak számomra.
Illetve a legutóbbi versenyemen – az Andorrában megtartott Európai Bajnokságon – már konkrétan a multi riget is teljesíteni tudtam, és szerencsére így nem kellett burpeeznem. Illetve volt még egy újabb akadály – a nevét nem tudom pontosan – ahol szintén a fogáserőre helyeződött a hangsúly, és ezt az akadályt is teljesíteni tudtam.

A medical fitnesst egyébként bárkinek javaslom, a kezdő sportolóktól elkezdve az én versenyemben résztvevő elit, profibb versenyzőknek is.
A kezdőknek azért, mert egy esetlegesen felmerült sérülés esetében is nagyon sokat tud segíteni. Az elit versenyzőknek pedig az én példámból kiindulva azért, mert valóban specifikusan segít fejlődni.

Gyurcsó Andrea